A rendezvénysátor bejáratának kialakítása

A rendezvényünkhöz bérelt sátor bejáratának kialakításánál több mindenre is érdemes figyelnünk, ezeket írtuk most össze. Ha a bérelt sátor esküvői helyszínként funkcionál majd, akkor a bejárat kialakításánál vegyük számításba a következőket. 


 
 

 
Először is legyen elég tágas a bejárat, hogy a násznép kényelmesen és könnyen tudjon ki és be közlekedni a lagzi ideje alatt. Van, aki a bérelt sátor esetében csak egy bejáratot tervez, de megoldható az a verzió is, hogy a sátor több pontján is található ki és bejárat. Ez főleg a nagyobb sátrak esetében ajánlott. A bérelt sátor bejáratát érdemes feldíszíteni, ehhez használhatunk élő, vagy művirágokat, zöldeket, lágy függönyanyagokat, és érdemes a világításra, fényekre is gondolnunk. 

A bérelt sátor bejárata előtt alakítsunk ki egy olyan helyet, ahol van pár könyöklő, hogy aki friss levegőt szívna, itt meg tudjon állni beszélgetni. 

Ne feledkezzünk el dohányzó ismerőseinkről sem, nekik a bejárattól kicsit távolabb 
helyezzünk el hamutálakat. A sátor bejáratához közel helyezzünk el irányító és információs táblákat, például, hogy kinek hol a helye, vagy mi hol található a sátron belül/kívül, például a mosdó, vagy a bárpult. 

Ha szükséges a bejárathoz lehetőleg közel kapjon helyet a regisztrációs pult és a ruhatár is. A sátor bejáratát úgy alakítsuk ki, hogy legyen pár asztal, amire elhelyezhetjük az érkező vendégeknek szánt frissítő italokat, falatkákat. 

Látható tehát, hogy már a bérelt sátor bejárata esetében mennyi mindenre érdemes figyelnünk. De ha ezeket alaposan átgondoljuk és megtervezzük, akkor a felálltásnál már nem érhet minket meglepetés.